Volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény cigány ember. Hazudós Jóska volt a neve. Annyi gyermeke volt, hogy még ő sem tudta megszámolni őket. Volt Hazudós Jóskának egy kis bornya is. Azt mondja egyszer a feleségének:

– Drága feleségem, le kell vágnunk a kisborjút, a húsát megfőzzük, megesszük, a bőrét pedig eladjuk.

Így is cselekedett a Hazudós Jóska. A borjút levágta, bőrét lenyúzta, a húsát megsütötték. Azután a bőrét egy botra akasztotta, a vállára tette és elindult a legközelebbi faluba. Ott elkezdett kiabálni az utcán.

– Bőrt vegyenek! Bőrt vegyenek!

Az egyik ember keveset, a másik többet ígért, de ő nem adta. Mindenkinek azt mondta, hogy annyiért nem adja.

Egy kutya sompolygott utána. Nézte a borjú bőrét és fel-felugrált érte, hogy lerántsa. A kutya ugatott, a cigány meg mondja neki:

– Hé, hát tegyél még rá valamennyit, mert annyiért nem adom.

A kutya még jobban ugatott.

– Három ezüstért neked adom – mondta a cigány.

A kutya fogta és lerántotta a bőrt és elhúzta a király pincéjébe, ami a kastély alatt volt.

– Fiú, fiatal úr, hova viszed, mondtam, hogy annyiért nem adom, amennyiért kérted. Add már ide, amit ígértél, én odaadtam a bőrt. Mit akarsz tőlem? Bolondnak nézel?

Ahogy közeledett a kutya felé, elkezdett könyörögni neki.

– Add ide a bőrömet!

A kutya csak ugatott, mintha bántaná valaki. Fogta magát és bebújt a pince sarkába. A cigány meg utána, és ahogy nyúlt volna a bőrért, a kutya nagyot ugrott, és felborított egy nagy fazekat.

Amikor meglátta a cigány, hogy mi van a fazékban, hetvenhétszer kivert a víz, mert a fazékból aranypénzek gurultak ki. Azt mondta a cigány a kutyának:

– Fiú, te buta, én nem haragszom rád, neked adom a bőrt.

Aztán fogta a fazekat és a sok arannyal együtt hazament. Amikor hazaért, az asszony perelni kezdett:

– Hát te bolondot csinálsz magadból? Mindenki azt mondja a faluba, hogy te megbolondultál, mert a kutyának árultad a bőrt.

Az ember nem szólt semmit. De amikor már nem bírta elviselni az asszony kiabálását, ráordított.

– Hallgass, mert ha megütlek...

Az asszony elnémult, az ember meg odament hozzá, és gyengéden átölelte.

– Drága feleségem, annyi aranyat adott a kutya a bőrért, hogy az unokáink is gazdagok lehetnek belőle.

Az asszony nézte az urát, de semmit sem mert szólni, csak arra gondolt, tényleg megbolondult, és ettől sírva fakadt.

– Ne sírj, te buta, nézd csak, mit hoztam neked! – és szétnyitotta a kabátját, amivel a fazék be volt takarva.

Amikor az aranyat meglátta az asszony, félelmében térdre rogyott.

– Uracskám, kit öltél meg érte?

– Ne félj semmit, a kutya adta.

Másnap az asszonnyal elmentek, körbe jártak az utcákat, mert a legszebb házat akarták megvenni a faluban. Így is történt. A falu legszebb házát vásárolták meg. Azután vettek lovat, teheneket és mindent, ami eddig nem volt nekik.

Meghallotta a falu nagy ura, hogy milyen gazdag úr lett a cigányból. Elhatározta, elmegy a cigányhoz.

– Mondd Jóska, hogyan lett belőled gazdagabb ember, mint amilyen én vagyok – kérdezte.

– Eladtam a borjú bőrét, és annyi pénzt kaptam érte, hogy meggazdagodtam.

Az úr csak nézte, nézte Jóskát, aztán nagy haraggal hazament. Másnap az összes marjáját levágatta a szolgákkal, és megpancsolta a falu népének, hogy mindegyikül akasszon egy-egy marhabőrt a vállára és járja az utcákat, amíg meg nem veszik tőle.

Járhatták reggeltől-estig, de még a kutya sem ugatta meg őket. Így lett hát az úrból szegény, a cigányból meg gazdag.

(Nagy Gusztáv fordítása)